Biztonságos ünnepi készülődés!
Karácsony közeledtével mindenki ajándékvásárlási lázban ég. Ugye mennyivel könnyebb online intézni a beszerzést? Fogadd meg tanácsainkat annak érdekében, hogy ne válj áldozattá az online térben!
Advent idején is legyen óvatos az online vásárlásokkor!
A rendőrség idén is a lakosság segítségét kéri annak érdekében, hogy együttes összefogással biztosítsuk az év végi időszak nyugalmát!
Kívánjuk, hogy mindenkinek legyen békés és boldog ünnepe!
Ünnepi készülődés rendőri szemmel
Az év vége közeledtével mindenki egy kissé befelé fordul, az emberi értékek, a család, az ünnep hangsú lyosabbá válik hívő és nem hívő ember számára egyaránt. Ez kissé könnyelművé is tehet bennünket, és mivel ilyenkor másra fókuszálunk, nem feltétlenül jut eszünkbe, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek ránk. Ebben az időszakban jellemzően a zseb-lopások, a gépjármű-feltörések, a lakásbetörések, a trükkös lopások megelőzésére, illetve az adománygyűjtőkkel és az internetes vásárlással kapcsolatos információk megosztására fektetünk hangsúlyt. Ebben a hírlevélben a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsait olvashatja az év végi ünnepekre.
A rendőrség idén is a lakosság segítségét kéri annak érdekében, hogy együttes összefogással biztosítsuk az év végi időszak nyugalmát! Kívánjuk, hogy mindenkinek legyen békés és boldog ünnepe!
Zseblopások
A zseblopások leggyakrabban zsúfolt bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön fordulnak elő. Fokozottan figyeljen értékeire, főként az üzletekben, üzletközpontokban történő vásárlások és a tö megközlekedési eszközökön való közlekedések során!
- Ajánlott a válltáskát magunk előtt tartani, behúzott zsebekkel és zsebekkel befelé fordítva!
- Ne tegye ugyanarra a helyre pénztárcáját, hitelkártyáját, okmányait, mobiltelefonját.
- Ne tartsa bankkártyája PIN kódját a kártya közelében!
- Bevásárlóközpontban történő vásárláskor ne hagyja táskáját a bevásárlókocsiban, hiszen könnyen szemet szúrhat az elkövetőknek, fogja kezében, vagy viselje vállán!
- ATM automatánál történő pénzfelvételkor PIN kódját csak abban az esetben üsse be, ha nem áll Ön mögött senki. Ha felvette a pénzt, azonnal helyezze el pénztárcájában, majd a tárcát táskájában!
- Lakáskulcsait is mélyen helyezze el táskájában, amennyiben eltulajdonítják, azonnal cseréltesse le lakása zárait, ha bankkártyáját vitték el, mihamarabb tiltassa le!
Lakásbetörés
Az ünnepek alatt sokan úgy döntenek, hogy elutaznak otthonról, akár hosszabb időre is.
- Utazási szándékáról ne beszéljen idegenek előtt, csak a közvetlen családtagok vagy megbízható barátok tudjanak elutazása időpontjáról!
- Szereltessen fel korszerű, több ponton záródó ajtót, rácsot az ablakokra, ajtókra, amennyiben módjában áll, használja az elektronikai védelmi eszközöket!
- Kérjen meg valakit (rokon, szomszéd, barát), aki távolléte alatt elmegy a lakásukra, körülnéz, felkapcsolja a villanyt, üríti a postaládát, elsepri a havat vagy a lehulló faleveleket, azt a látszatot keltve, hogy a lakás nem lakatlan.
- Elutazás előtt az ajtókat, ablakokat mindenhol gondosan zárja be!
Pirotechnikai anyagok használata
Az év végének közeledtével lassan kezdődik az önfeledt szórakozás ideje. Azonban ez idő alatt sem szabad megfeledkeznünk a jogszabályi előírásokról.
- Tilos magánszemélyeknek petárdát birtokolni, illetve felhasználni. Azokkal szemben, akik petárdát jogosulatlanul birtokolnak vagy felhasználnak, szabálysértési eljárás indul, és pénzbírsággal sújthatók.
- A polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII.24.) Kormányrendelet lehetővé teszi, hogy 14. életévét betöltött személy az 1. pirotechnikai osztályba sorolt terméket, 16. életévét betöltött személy a 2. pirotechnikai osztályba sorolt terméket megvásárolhassa és felhasználhassa.
- A 3. pirotechnikai osztályba sorolt terméket nagykorú, 18. életévét vásárolhatja meg december 28.-január 1. között, és csak december 31. 18.00 órától január 1. 6.00 óráig használhatja.
- A nagy hatóanyagú termékeket azonban ebben az időszakban is csak szakképzett pirotechnikus vásárolhatja meg felhasználási engedéllyel!
Adománygyűjtők - Trükkös lopások
Az ünnepek közeledtével egyre gyakrabban találkozhatunk adománygyűjtőkkel az utcákon és lakókörnyezetünkben olyan személyekkel, akik adománygyűjtőnek állítják be magukat, és valamilyen nemes célt megjelölve készpénzt kérnek.
A valóban adománygyűjtéssel foglalkozó segítő szervezetek soha nem kérnek készpénzt.
- Soha ne adjon ki kezei közül készpénzt, bármit is ígérnek érte!
- Soha ne engedjen be idegent a lakásába, amíg meg nem győződik arról, hogy valóban hivatalos szervtől érkezett! (kártya, igazolvány)!
- Ne tartson otthonában nagyobb pénzösszeget, ha erre mégis sor kerülne, akkor tegye azt biztonságos – számkódos és rögzített széf – helyre!
Gépjármű-feltörés
- A jármű utasterében, látható helyen hagyott értékeket az elkövetők pár másodperc alatt megszerezhetik, sokszor jelentős anyagi kárt okozva a járműben is.
- A gépjárműben hagyott értéktárgyai nincsenek biztonságban, tegyen mindent járműve csomagterébe!
- Minden esetben zárja le autóját, ablakait soha ne hagyja lehúzott állapotban!
- Az utastérben még értéktelennek vélt tárgyat se hagyjon!
Így védhetjük meg a háziállatainkat a tűzijáték sokkhatásától
Közeledik a szilveszter. Az ünnepi tűzijáték erős hang- és fényhatással jár. Az állatokra a tűzijáték sokként hat, amitől pánikba kerülhetnek.
A kutyák akár séta közben a nyakörvből kihúzva a fejüket menekülésbe kezdhetnek, vagy magas kerítéseket átmászva, átugorva megszökhetnek. Az állatoknak a durrogás idejére a gazdáiknak biztosítania kell zárt, hangtól tompított helyet. Megelőző intézkedésekkel a kóborrá váló állatok számát csökkenthetjük, illetve a felelős állattartást segíthetjük elő.
Jogszabályi előírás, hogy minden állattartónak kötelező megtenni azokat az intézkedéseket, amelyekkel megakadályozza az állat szökését, továbbá törekednie kell az állat megnyugtatására is!
Kisállatok ajándékba?
Nem biztos, hogy a karácsony a legideálisabb időszak ahhoz, hogy egy kiskutya, kiscica vagy egyéb házikedvenc bekerüljön egy családba, nem a fa alá való
A felelős állattartásra fel kell készíteni a gyere-keket is, és az ünnepi nyüzsgés nem a legideálisabb környezet egy új helyre kerülő kisállatnak.
Egy kiskutya, kiscica jó ajándéknak tűnhet gyermekeink számára, de gondolkodjunk előrelátóan, és mérjük fel alaposan a lehetőségeinket. Mérlegeljük azokat a dolgokat, amelyek jó gazdaként kötelességünk figyelembe kell vennünk kisállattartóként: mennyi ideig élnek, van-e pénzünk az etetésre, orvosi és egyéb költségekre, van-e időnk a kedvencünkre. Hiába vesszük a gyermeknek, ha nem gondoskodik megfelelően róla, - hiszen azt tanulni kell, tanítani pedig mi fogjuk őt a helyes állattartásra- akkor nekünk kell a megfelelő módon gondozni az új jövevényt. Az állatok élete sem játék! Érző lények, jó gazdaként gondoskodni róluk erkölcsi kötelességünk.
Mit tegyünk, ha… | Hogyan előzzük meg? Mire készüljenek fel az üzletek? | Mi a teendő, ha megtörtént a rablás?
Az üzletekben történt rablásokról
Az év végi forgatagban a félreeső helyeken lévő, kis alkalmazotti létszámmal működő kereskedelmi üzletek, éjjel-nappali boltok, zálogházak, ékszerüzletek, patikák és benzinkutak is ki vannak téve a rablók támadásának. Ezeknek a kereskedelmi helyeknek a vagyonvédelmi eszközökkel való ellátottsága sokszor szegényes, legtöbb esetben kimerül az ál- vagy gyenge minőségű kamerák alkalmazásában.
A tulajdonosok nincsenek felkészülve a jogsértés megelőzésére, az alkalmazottak pedig a megfelelő viselkedésre a támadás esetére.
Fontos tudni, hogy a rablások a zárás időpontjában a leggyakoribbak, amikor a forgalom már csekély, az alkalmazott fáradt, várja a munkaidő végét és a zárási teendőit végzi, a bevétel pedig aznapra már nem növekszik tovább.
A rablásra jellemző, hogy gyakran szúró eszközzel, fegyverrel vagy ahhoz megtévesztésig hasonló tárggyal követi el a sok esetben magányos tettes. A támadás 1-2 perc alatt lezajlik.
A rablások során leggyakrabban készpénzt tulajdonítanak el.
A bűncselekmény megelőzése érdekében célszerű megtenni:
- Az eladótér és a kassza legyen jól megvilágított.
- Ügyeljen arra, hogy kívülről jól be lehessen látni az eladótérbe és a kassza területére, ezzel is növelve a potenciális elkövető lebukási lehetőségét (ne legyen koszos, matricákkal, plakátokkal fedett, bokrok vagy fák által takart a kirakat)!
- Telepítsen jó minőségű kamera- és riasztó rendszert, és ezek meglétére a bejárat közelében felirattal, plakáttal is hívja fel a belépők figyelmét!
- „Csendes” riasztó rendszert szerezzen be, amely távfelügyeleten keresztül gondoskodik a rendőrség azonnali értesítéséről is!
- Az alkalmazottak legyenek kiképezve a riasztó és a kamera használatára, azt megfelelően üzemeltessék is.
- A bejáraton mindenki kénytelen keresztülhaladni, így oda helyeztessen el 1,7-1,8 méter magasságban olyan kamerát, amin a belépők arca is jól látható!
- Tekintettel arra, hogy a rablás elkövetői igyekeznek az arcukat elfedni, ezért plakát kihelyezésével, illetve szóban is esetlegesen felhívhatják a belépők figyelmét, hogy az üzletben ne viseljenek sapkát, kapucnit és napszemüveget.
- Jelölje meg az ajtó szélét különböző magasságoknál, hogy azonosíthassa a belépők és távozók magasságát!
- Amennyiben az üzlet éjjel is nyitva tart, fontolja meg a zárt ajtó – lehetőleg biztonsági ráccsal ellátott – kiadó ablakán keresztüli kiszolgálást!
- A készpénz megszerzése megnehezíthető a különböző időzáras vagy pénzbedobós trezort tartalmazó széfek használatával.
- A pénztárban helyezzen el egy-két olyan bankjegyet, melynek sorszámát felírta!
- Amennyiben gyanús, céltalanul „lődörgő”, vagy többször is visszatérő személy tartózkodik az üzletbe, az alkalmazott kövesse nyomon a mozgását, kérdezze meg, hogy miben segíthet, közben jól figyelje meg a személyt, adott esetben kezdeményezzen vele beszélgetést! A legtöbb rablásra készülő személy retteg attól, hogy felismerik, így inkább letesz szándékáról.
- Az üzletben helyezzen el konvex tükröket, mellyel az alkalmazott nyomon követheti az eladótérben tartózkodók mozgását!
- A pénztár és a bolt zárásakor lehetőleg két alkalmazott legyen jelen.
Mire készüljön fel az alkalmazott egy támadás esetén?
- A rabló cselekménye elkövetésekor felfokozott idegállapotban van, izgul. Célja a gyors pénzszerzés és nem a sérülés okozása. Felkészült arra is, hogy erőszakot alkalmazzon, ha nincs más kiút. Ne feledje: a pénz helyettesíthető, de az élet nem!
- A sérülések elkerülése érdekében legyen együttműködő. Mindig csak azt tegye, amit a támadója mond, de ne legyen előzékeny vagy segítőkész!
- Tekintsen minden fegyverhez megtévesztésig hasonlító tárgyat éles lőfegyvernek!
- Csak akkor használja a „csendes riasztót”, ha azt feltűnés nélkül meg tudja tenni!
- Ne tegyen hirtelen mozdulatokat, ha bármit tesz, előtte mondja ki hangosan, hogy a támadó tudja, mire készül (pl.: be fogok nyúlni a zsebembe a kulcsért)!
- Törekedjen arra, hogy higgadt maradjon, közben pedig figyelje meg jól az elkövetőt, de ne bámulja sokáig!
- Haladjon fentről lefelé, jegyezze meg a fejformát, a szemet, orrot, hajszínt, ruházatot, jellegzetes szagot, látható tetoválásokat, a fegyvert tartó kezet. Hasonlítsa össze önmagával (pl.: alacsonyabb, kövérebb és idősebb, mint én) a támadót!
- Figyelje meg alaposan a támadáshoz használt eszközt is!
- Amennyiben a támadó nem visel kesztyűt, jegyezze meg, hogy mihez ért hozzá!
- A pénz átadásakor adja oda azt a pénzt is, aminek korábban a sorszámát feljegyezte!
- Ha van rá lehetősége, figyelje meg, hogy mivel és milyen irányba távozik a rabló! A gépjármű típusát, színét, rendszámát esetleges sérüléseit, hibáit szintén jegyezze meg, de ne kezdje el üldözni a rablót!
A rablást követő teendők
- Amint a rablók távoztak haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható 107, vagy 112-es segélyhívó-számokon, vagy a helyi rendőrség közvetlen telefonszámán!
- Tudassa a segélyhívó központtal, hogy rablás történt. Mondja meg a nevét, a helyszínt, illetve mindent az elkövetőről, amit megjegyzett róla és gépjárművéről!
- Azonnal zárja be az ajtókat, hogy a helyszínt biztosítsa. Oda illetéktelen ne léphessen be. Ha más is tartózkodott a helyszínen kérje meg, hogy ne hagyja el a területet a rendőrség kiérkezéséig, de legalább az adatait írja fel!
- Ne bízzon a memóriájában, a rendőrség megérkezéséig írjon le mindent, amit megjegyzett a támadóról és a támadásról!
- Ne beszélje meg az történteket más tanúkkal, mert az az ön emlékezetét is eltorzíthatja!
- A rendőrség kiérkezésekor legyen együttműködő, segítse munkájukat! Tudassa velük, hogy az elvitt pénzek közül néhánynak tudja a sorszámát, adja át jegyzeteit a nyomozóknak és mutassa meg, hogy mihez nyúlt hozzá az elkövető!