25. május 27. 11:27 kedd (3 napja)
2025. május 22-én tartotta meg munkaterv szerinti ülését Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése. Hernádi Ádám polgármester az ülés elején köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy az ülés törvényesen került összehívásra, azon megjelent 13 fő képviselő és az alpolgármester, a polgármester, az ülés határozatképes. A meghívóban szereplő napirendi pontok egy sürgősségi indítvánnyal egészültek ki:
S-01: Döntés DIMOP_Plusz pályázat támogatási szerződésének és a hozzá kapcsolódó dokumentumainak aláírásáról
A napirendi pontokat a képviselők 12 igen 3 tartózkodás mellett elfogadták.
Először a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Esztergomi Rendőrkapitányság 2024. évi tevékenységéről szóló beszámolót fogadták el 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodás ellenében, majd pedig az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót 14 igen 1 tartózkodással. Ezt követően az Esztergom Városi Polgárőr Egyesület 2024. évi pénzügyi és szakmai beszámolóját és 2025. évi támogatását szavazták meg a képviselők egyhangúlag.
A negyedik napirendi pontban a Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. 2024. évi szakmai és pénzügyi beszámolójának elfogadásáról és a 2025. évre vonatkozó közművelődési megállapodásról döntött a közgyűlés 12 igen, 1 nem, 2 tartózkodás ellenében, majd megválasztották a kft. ügyvezetőjét, könyvvizsgálóját és felügyelőbizottsági tagjait, valamint módosították az Alapító Okiratát. A szavazás előtt Tóth Tamás Béla képviselő érintettség okán kérte a szavazásból történő kizárását, melyet 13 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadtak, a határozatot pedig ezt követően 12 igen, 1 nem, 1 tartózkodás mellett fogadták el. Ezt követően az Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő gazdasági társaságok 2024. évi beszámolóinak elfogadásán volt a sor. Nyiri Attila képviselő javaslatára (melyet a közgyűlés 11 igen, 4 nem ellenében támogatott) a három határozati javaslatról külön döntöttek. Először az „Esztergomi Turisztikai Nonprofit” Kft-t fogadták el 11 igen, 1 nem és 3 tartózkodással, majd a Tatabánya-Esztergom Kiemelt Járműipari Térség és Fejlődési Zóna Nonprofit Kft-t 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodással, végül a Művelődés Háza Esztergom Nonprofit. Kft-t 12 igen, 1 nem és 2 tartózkodással. A hetedik napirendi pontban Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotásáról döntöttek, mind a határozatot, mind pedig a rendeletet 12 igen, 2 nem és 1 tartózkodás ellenében fogadott el a közgyűlés, majd 11 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett módosították a 2025. évi költségvetésről szóló 2/2025.(II.13.) önkormányzati rendeletet. Ezután a 41/2008. (V.29.) számú, a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági áráról és az áralkalmazás feltételeiről szóló rendeletet módosították a képviselők 14 igen szavazattal és 1 tartózkodással, majd Esztergom Megyei Jogú Város Településrendezési Eszközei – gazdasági területek fejlesztésére irányuló – módosításának (TRE14m) elkészítéséről, az eljárás megindításáról döntöttek a képviselők egyhangúlag. A következőkben Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata és Dorog Város Önkormányzata között kötendő együttműködési megállapodásról a Pataksor utca és a Bocskai sor felújításához szükséges tervek közös ajánlatkérőként történő beszerzéséről határoztak 14 igen, 1 tartózkodás mellett, majd a helyi adóhatóság 2024. évi tevékenységéről szóló beszámolóját fogadták el 13 igen, 2 tartózkodással. Az Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti -és gyermekvédelmi feladatainak 2024. évi ellátásáról szóló átfogó értékelést 14 igen, 1 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés. Ezt követően az Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata és Párkány Város között kötött együttműködési megállapodást módosították 14 igen, 1 tartózkodás mellett, majd 12 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett úgy döntött a közgyűlés, hogy nem él elővásárlási jogával Esztergom, 15486 helyrajzi számú, természetben a 2500 Esztergom, Dobozi Mihály utca 14. szám alatti ingatlan kapcsán. A képviselők 13 igen, 2 tartózkodással döntöttek a helyi személyszállítási közszolgáltatások elővárosi/regionális személyszállítási szolgáltatásokkal történő ellátására vonatkozó megállapodás megkötéséről 2025. január 1. napjától, majd szintén 13 igen, 2 tartózkodással módosították a Suzuki Aréna bérleti szerződését. A nyílt ülés utolsó napirendi pontjában a DIMOP_Plusz pályázat támogatási szerződésének és a hozzá kapcsolódó dokumentumainak aláírásáról döntöttek a képviselők 12 igen, 3 tartózkodás ellenében.