Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo
Hirdetmény a Nemzeti Földalapba tartozó földrészek értékesítéséről (IV-V. ütem)

Hirdetmény a Nemzeti Földalapba tartozó földrészek értékesítéséről (IV-V. ütem)

22. november 25. 12:08 péntek

A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (NFK, Szervezet) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a - jelen levél végén található linkről letölthető - Hirdetményben megjelölt, Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó nagyságú földrészleteket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesíteni kívánja.

Az ingatlanok értékesítéséhez az NFK elvégezteti az ingatlanok értékbecsléseit, amelyek minden esetben megfelelnek a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (Xl. 17.) Korm . rendelet (a továbbiakban : Rendelet) 4. § (2) bekezdésében foglaltaknak, amely szerint a földrészletnek eladás vagy csere útján történő hasznosítására vonatkozó döntés megalapozásához – a 4/B. §-ban foglaltak kivételével – el kell végeztetni az érintett földrészlet forgalmi értékbecslését (a továbbiakban : értékbecslés). Az eladásra vagy cserére vonatkozó döntés értékbecslés i kötelezettség esetén az értékbecslésben rögzített érvényességi időn bel ül hozható meg. Értékbecslési kötelezettség esetén az értékbecslésben megállapított forgalmi értéknél alacsonyabb ellenértéket az adásvételi és a csereszerződésben megállapítani nem lehet.

Az ingatlanok értékesítéséhez szükséges értékbecslési szakvélemény elkészítésére a meghirdetést követően kerül sor, a benyújtott vételi ajánlatok figyelembe vételével , erre tekintettel a hirdetményben minimális ellenérték nem szerepel .

A listában szereplő ingatlanok minimál is ellenértéke (minimum ajánlati ár), az NFK által az eljárás során elkészítendő értékbecslési szakvélemény és az NFK vagyon-nyilvántartásában rögzített könyv szerinti érték figyelembe vételével a későbbiek során, az ajánlattételi határidő lejáratát követően kerül majd meghatározásra .

Az értékbecslés elkészítésének díját a Rendelet 4. § (2h) bekezdésében foglaltak alapján az 1 hektár térmértéket meg nem haladó ingatlanok esetében az NFK, az azt meghaladó térmértékű ingatlanok esetében a szerződés megkötésére jogosult vétel i ajánlatot tevő viseli.

Az NFK felhívja a figyelmet arra, hogy amennyi ben egy adott ingatlan vonatkozásában több vételi ajánlat is érkezik, akkor a minimál is ellenérték figyelembe vételével a legmagasabb érvényes árajánlatot tevő személlyel köt adásvételi szerződést. Amennyiben a legmagasabb árajánlatot tevő személ y visszalép, akkor  a sorban következő legmagasabb árajánlatot tevő személlyel köt adásvétel i szerződést.

Amennyiben a legmagasabb ajánlati ár a minimális ellenérték összegét nem éri el, az NFK, illetve a megbízásából eljáró jogi képviselők megnyilatkoztatják a legmagasabb árajánlatot tevő személyt – visszalépése esetén a sorban következő legmagasabb árajánlatot tevő személyt – arra vonatkozóan , hogy vételi ajánlatát a minimális ellenértéknek megfelelő vételáron is fenntartja-e .

Azonos ajánlati árak esetén – ha az ajánlati ár eléri a minimális ellenértéket – az elővásárlási rangsorban előrébb álló személy lesz az NFK által támogatott vevő. Ha azonos ajánlati árak esetén az ajánlati ár nem éri el a minimális ellenértéket, az NFK az elővásárlási rangsorban előrébb álló személyt nyilatkoztatja meg, hogy a minimális ellenértéknek megfelelő vételáron vételi ajánlatát fenntartja -e.

Az NFK felhívja a figyelmet arra, hogy amennyi ben a vételi ajánlatot tevő rendelkezik a vételi ajánlat formanyomtatványán meghatározott elővásárlási ranghellyel , az ennek igazolására alkalmas dokumentumok csatolása is szükséges a vételi aján lat mellé.

Az elővásárlási jog gyakorlása érdekében az adásvételi szerződés h irdetményi úton történő közléséről a mező- és erdőgazdasági  földek  forgalmáról  szóló 2013.  évi  CXXJI.  törvény  (Földforgalmi  tv.)  és  az  adás-vételi  és  a haszonbérleti   szerződés  hirdetményi   úton  történő  közlésére  vonatkozó  eljárási  szabályokról  szóló  474/2013. CXII. 12.) Korm. rendelet előírásai alapján az NFK gondoskodik. A létrejövő szerződés hirdetményi úton történő közlése  az  elektronikus  tájékoztatási  rendszer  keretében  működő  kormányzati  honlapon  történő  közzététellel valósul  meg, elővásárlási jog  gyakorlására  az irányadó törvényi  rendelkezésekben  rögzített  feltételekkel  nyílik lehetőség .

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.  évi  V. törvény  (Ptk.)  6:74. §  (2)  bekezdése  alapján  az  NFK,  mint felh ívást tevő fél fenntartja magának a jogot , hogy a jelen felhívásban foglaltaknak megfelelő, legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevővel  történő szerződéskötést megtagadja .

Az NFK az értékesítés során Elektronikus Pályázati Rendszert (a továbbiakban : EPR) alkalmaz , amely az alábbi elektronikus felületen érhető el :

https://epr.nfk.gov.hu/

Az EPR használatához a vételi ajánlatot tevő személ yeknek  a Kormány által biztosított azonosítási szolgáltatási regisztrációval  kell rendelkezniük .

A vételi ajánlatot tevők a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) rendszeren keresztül, egyedi azonosítással (ügyfélkapu igénybevételével)  tudnak belépni az EPR felületére . Az aján lat beadása a belépést követően lehetséges, az adatkezelési nyilatkozat elfogadása után .

A mező- és erdőgazdasági hasznosítású földre vonatkozó vételi ajánlat esetén az ajánlat részeként mellékelten csatolni szükséges a földműves minőség igazolására a földműves nyilvántartásba vételről szóló határozat másolatát, ennek hiányában a Földforgalmi tv. 10. § (2) bekezdése alapján a vételi ajánlatot tevő legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglal t nyilatkozatát arra vonatkozóan , hogy földművesnek nem minősül , és a birtokában álló föld területnagysága a megszerezni kívánt föld területnagyságával együtt nem haladja meg az 1 hektárt.

Az NFK felhívja a figyelmet , hogy amennyi ben a vételi ajánlat nem az EPR rendszeren keresztül érkezik be, vagy egy dokumentum több ingatlan adatait tartalmazza , illetve amennyiben a vétel i aján lat  kötelezően kitöltendő mezőinek kitöltése elmarad, az hiányosan, nem megfelelően kerül kitöltésre, úgy hiánypótl ási felhívás kibocsátására nem kerül sor, a benyújtott vétel i ajánlat mérlegelés nélkül érvénytelennek minősül.

Ugyancsak érvénytelen a vételi ajánlat, ha az jogsza bályban rögzített tulajdonszerzési  korlátozásba ütközik.

A vételi ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő: 2022. december hónap 7 nap 23 óra 59 perc.

A beérkezett vételi ajánlatok érvényességének bírálatát az NFK a benyújtásra nyitva álló határidő lejártát követő 60 napon belül megteszi , annak eredményéről a kérelmezőket hivatalos (a vételi ajánlatban feltüntetett postai és/vagy elektronikus) úton értesíti . Az országos járvány-helyzet , a háborús veszélyhel yzet és az energia­ veszélyhel yzet alakulásától függően , az NFK fenntartja magának azt a jogot , hogy a jelen pontban meghatározott értesítési határidőt  meghosszabbítsa .

A Ptk. 6:74. § (3) bekezdésére tekintettel az NFK felhívja a figyelmet, hogy a  vételi ajánlatok  benyújtására nyitva ál ló határidő lejártáig felhívását bármelyik  i ngatlan  tekintetében  visszavonhatja.  Az  ajánlattevő  vételi aján latát a fenti határidőig visszavonhatja és a módosított tartalommal újra beadhatja, vagy akár véglegesen is visszavonhatja .

A Rendelet 3. § alapján az NFK felhívja a figyelmet , hogy védett természeti területnek és Natura 2000 területnek minősülő földrészlet tulajdonjogának átruházásához a természetvédelemért felelős miniszter , vízvédelmi terület eladásához a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter , az állam 100%-os tulajdonában álló erdő, valamint erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlen ül szolgáló földterület tulajdonjogának bármely jogcímen történő átruházásához az erdőgazdálkodásért  felelős miniszter , míg a védetté nyilvánított régészeti  lelőhelyre és a régészeti védőövezetre kiterjedő földrészlet értékesítéséhez a kulturális örökség védelméért felelős miniszter egyetértése szükséges. Ezekben az esetekben a szerződés csak a miniszteri jóváhagyást követően kerülhet megkötésre, annak hiányában a szerződés megkötésének jogszabályi akadálya van . A miniszteri nyilatkozat beszerzése iránt az NFK intézkedik .

Az NFK felh ívja a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt . (NIF Zrt.) és az NFK között létrejött együttműködési megállapodás alapján az NFK kötelezettséget vállalt arra, hogy  a NIF Zrt . által megjelölt ingatlanokat, i lletve az adott ingatlanokból meghatározott területet nem értékesít harmadik személy részére. Ennek megfelelően , a Ptk. 6:74. § (2) bekezdés alapján, az NFK fenntartja a jogot, hogy a NIF Zrt. által meghatározott ingatlanok tekintetében a jelen felhívásban foglaltaknak megfelelő, a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevővel a szerződéskötést megtagadja, és az értékesítési ügyletet lezárja . Amennyiben az adott ingatlan tekintetében a szerződéskötésre sor került , akkor a szerződés közös megegyezéssel történő fel bontása szükséges.

Az NFK felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy eredményes értékesítés esetén 1  hektár  vagy  azt meghaladó térmértékű ingatl an esetén a vevőt terheli az értékesítéshez szükséges forgal mi értékbecslés elkészítésének díja (az 1 hektár térmértéket meg nem haladó ingatlanok esetében az értékbecslési díjat az NFK viseli), amelyet szerződéskötést megelőzően számla ellenében közvetlen ül az  értékbecslést  készítő  szakértő részére szükséges megfizetni, valamint az ügyvédi munkadíj vevőre eső része, amelyet számla ellenében készpénzben vagy azonnali átutalással a szerződés megkötésekor szükséges az eljáró ügyvéd (ügyvédi  iroda) részére megfizetni . Az ügyvédi költség összege: 25.000,- Ft + áfa ügyvédi m unkadíj földrészletenként  és az eljárás jogi /jogszabál yi költségei (így különösen tulajdoni és földhasználati lap lekérésének díja, a földhivatali eljárás igazgatási szolgáltatási  díja).

Az NFK felh ívja a figyelmet arra is, hogy a Rendelet 50/E. § (3) bekezdésében foglaltak szerint az ültetvény értékesítése esetén korábbi haszonbérleti szerződésből fennálló elszámolási igény esetén az új tulajdonos a használóval a tulajdonjoga bejegyzésétől számított 1 éven belül elszámolásra köteles . A használó (a haszonbérlő) értéknövelő beruházás elszámolása iránti igénye esetén az elszámolási kötelezettségért az NFK , mint jogelőd használatba (haszonbérbe)  adó helyett  az új tulajdonos köteles helyt állni, és a fizetési kötelezettséget  teljesíteni a Rendeletben rögzített határidőn belül. Az elszámolási igény nem értelmezendő abban az esetben, amennyiben a használó (haszonbérlő) és az új tulajdonos  személye megegyezik.

A Rendelet 4. § (2a) bekezdésére hivatkozással a l istában szereplő ingatlanok vonatkozásában az értékbecslés helyszíni szemlén alapul, amelynek – 1 hektár vagy azt meghaladó térmérték esetén vevőt terhelő – díja nettó 45.000,- Ft+áfa -tói nettó 150.000,- Ft+áfa -ig terjedhet helyrajzi számonként, művelési ágtól, terület nagyságtól , illetve a helyszínen tapasztaltaktól függően .

Az ajánlattevő ajánlata megtételével elfogadja, hogy az adásvételi ügylethez kapcsolódóan felmerülő költségeket megtéríti , amennyiben a szerződés megkötésére – az ajánlata elfogadása  ellenére  –  neki  felróható  okból  nem kerül sor.

Az NFK felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ingatlan vételárát magyar forintban, az adásvételi szerződésben  foglaltak szerint, átutalással kell majd megfizetni.

A hirdetmény tárgyát képező, a hirdetményben ** jelzéssel  megjelölt földrészletek harmadik személy jogosultsága okán pályázati /támogatási (a továbbiakban : támogatási) kötelezettséggel érintettek, amely a Nemzeti Földügyi Központ hatályos tulajdonosi hozzájárulása alapján a támogatási fenntartási időszak végéig a támogatási cél megvalósítását szolgáló hasznosítási  és/vagy a projekt támogatási szerződésben foglalt egyéb kötelezettség teljesítése az ingatlantulajdonost is terhelheti . Tárgyi földrészletek értékesítése esetén ezen ingatlantulajdonost terhelő kötelezettségvállalás vevő részéről történő átvállalása szükséges. Felhívjuk a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a kötelezettségvállalás -jellemzően (öntözési) szolgalmi jog alapításával biztosított

– részletes tartalma tekintetében a vevőként szerződő ajánlattevőt az adásvételi szerződést szerkesztő és ellenjegyző jogi képviselő tájékoztatja , a kötelezettségvállalás körülményei és feltételei az adásvételi szerződésben rögzítésre kerülnek, ezen földrészletek tekintetében tett ajánlat a vevőként szerződő ajánlattevő részéről a kötelezettségvállalás átvételének elfogadását is jelenti.

Az   NFK   felhívja   az  ajánlattevők   figyelmét   arra   is,   hogy   eredményes   értékesítés   esetén   a   tulajdonjog bejegyzésének   időpontja  előtt  az  NFK  vagy  jogelődje   által  az  adott  földrészletre  vagy  tulajdoni  hányadra megkötött    hasznosítási   (így    különösen     megbízási    vagy    haszonbérleti)    szerződést    az    új    tulajdonos tulajdonjogának   ingatlan-nyilvántartási    bejegyzése   nem   szünteti   meg.   Az   új   tulajdonos   birtokba   lépése haszonbérlet  esetén  a haszonbérleti  szerződés  lejártát  követően , míg megbízási  szerződés  esetén  a tulajdonjog bejegyzés  évében ,  a  gazdasági  év  lejártával ,  azaz  a  tulajdonjog   bejegyzésének   évében  október   16. napján lehetséges.  Amennyi ben  az ingatlan  az NFK  által megbízási  szerződéssel  hasznosított,  a megbízási  szerződés szerinti  használati  díj  beszedésére  a  megbízási  szerződés  megszűnéséig/lejáratáig   az  új  tulajdonos  nem  lesz jogosult ,   az   adásvételi    szerződés    kikötése    alapján    az   eladót    fogja    illetni    a    megbízási    szerződés megszűnéséig/lejáratáig (vevő birtokba lépéséig). Amennyiben  az értékesített földrészlet  új  tulajdonosa megegyezik a fennálló hasznosítási szerződés  alanyával , úgy  a hasznosítási  szerződés  a  tulajdonjog  ingatlan­ nyi lvántartási bejegyzésével  megszűnik .

A listában szereplő ingatlanok vonatkozásában  eredményes értékesítés esetén, a birtokba lépés pontos dátumáról , a  szerződéskötés  menetéről  és a  fennálló  használati  viszonyokról  az ügyletek  lebonyolítására  megbízott jogi képviselő tájékoztatja  az ajánlattevőket.

Fontos, hogy az NFK jelen értékesítési eljárás során kizárólag az alábbi listában  szereplő földrészletekre vonatkozó vételi ajánlatokat veszi figyelembe .  A listában fel nem tüntetett ingatlanokra vonatkozó vételi ajánlatokat, kérelmeket, az NFK érdemben nem vizsgálja .

Jelen felhívás nem minősül a Ptk. szerinti szerződéses ajánlatnak .

Kelt: Budapest, 2022. movember 4..

 

Melléklet, melyet az alábbi hivatkozásra kattintva tölthet le: 

Városi sziluett
Interreg Kisfaludy Széchenyi2020